OFFLINE boat: approval is needed for booking (1 workday)!
ONLINE boat: you can book it within 2 min!

Content

Kapcsolat

Rólunk

 

A bookaboat.hu Magyarországon az első teljesen online hajófoglalási portál, melybe sokéves bérbeadói, közvetítői tapasztalatunkat tettük, hogy megkönnyítsük az itthoni vizeken bérelhető hajókat keresők dolgát.

 

Különböző formában 1980-as évek óta foglalkozunk vitorlázással: vitorlásbéreltetéssel, oktatással, gyerektáborral. Persze saját kontóra is szivesen vitorlázunk, hobbiból eljárunk amatőr versenyekre és fedezzük fel Európa vitorlázó-helyeit.

A bookaboat portált működtető WindWave Kft.-t 2010 őszén azért alapítottuk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a hajózni vágyókat, a vízi kikapcsolódást keresőket a jelenleg szétszórtan elérhető lehetőségekkel. Számos cég nyújt nagyszerű és kevésbbé nagyszerű szolgáltatást belvizi és tengeri hajózás valamint a hozzá kapcsolódó hajóvezetői tanfolyamok terén. Portálunk segítséget akar nyújtani a tájékozódásban, az elérhető minőségben és az árakban.

 

Mikos Katalin, ügyvezető

1979-ben cseppentem bele a kalózozás örömeibe és a  kishajóvezetői vizsgaélményébe. Ifjan még kajak-kenutúrák a folyókon, kalózozás apró leánykáinkkal a Balcsin, ahol élek most is.A tengert is megkóstóltam,de nekem nagyon sós és mély, az édes vízű Balatonnak nincs vetélytársa nálam! 1991-óta foglalkozom a vitorlázással kapcsolatos tevékenységekkel: tanfolyamok szervezése, gyerektáborok "anyukája", hajók béreltetése. Akkor még a hagyományos telefon-naptár-telefon-posta módszerrel. A "fülhöz nőtt" telefon lecserélhetőségével szorgalmazom lelkesen a új online bérlési módot.
Jó szelet!

Kovács Kata, alapító 

Gyermekkoromban a szüleim nem voltak restek több hazai (és környező országbeli) folyón és patakon túrázni velem kenuval, kajakkal és megismertetni velem a balatoni vitorlázás élményét, később pedig a tenger illata is megcsapott.  Mindezeknek az lett az eredménye, hogy egyetemi éveim alatt a nyarakat vitorlás gyermektáboroztatással, felnőtt oktatással vagy skipperkedéssel töltöttem (nemzetközi tengeri-, és szolgálati célú jogsival rendelkezem), ennek is köszönhető, hogy 1999-ben alapító elnökségi tagja voltam a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesületnek. Mostanra a vitorlázás, a hajózás egy kikapcsolódási formává vált számomra, ezt az élményt szeretném megismertetni és elérhetővé tenni minden érdeklődő számára.

Karádi Richárd, tulajdonos

A vízen töltött szabadidő minden formáját űzöm - legyen az vitorlázás, kajakozás vagy kenuzás - lényeg, hogy magam mögött tudhatom a pesti irodai munkát. Szerencsére a Balaton és a Duna közelsége sok lehetőséget nyújt. Első "hajós" élményemet 2002-ben, egy ismerősöm által bérelt vitorláson szereztem, majd az egyetemi vitorlástáborában gyűjtöttem további hajós tapasztalatokat. A sportcélú hajóvezetői igazolványt 2006-ban szereztem, azóta a hobbi hajózáson túl amatőr vitorlásversenyekre is benevezünk. Imádom a Balatont, de szívesen kipróbálok más vizeket is: Fertő-tó, Adria vagy a lengyel Mazuri-tavak. A vizen eltöltött szabadidő, a szél a napsütés a legjobb kikapcsolódás számomra, mindenkinek ajánlom, aki a pörgős hétköznapokat teljesen ki akarja kapcsolni.

 

 

Kapcsolat:

WindWave Kft.
Címünk: 8172 Balatonkenese, Hosszúmező u. 18.
Tel: +36-20-4692990
Email: info@bookaboat.hu

Adószám: 22984832-2-19
Cégjegyzékszám: 19-09-513250

Bankszámlaszám (HUF): 
CIB Bank, 10701568-66109347-51100005
Nemzetközi: IBAN HU70-1070-1568-6610-9347-5110-0005

Bankszámlaszám (EUR): 
CIB Bank, 10701568-66109347-50000005
Nemzetközi: IBAN HU28-1070-1568-6610-9347-5000-0005

SWIFT: CIBHHUHB

 

Kérdezzen tőlünk itt:

Név:
Telefon:
Email*:

Üzenet:




 
Follow in Hungarian: bookaboat on facebook
Follow in English: bookaboat on Twitter

Send me weekly offers: 
Registration

 

 Send me a quote